Tisztelt Látogató!
Engedjék meg, hogy magam és a település nevében köszöntsem Önöket Dunavecsén, a weblapunkon. Polgármesterként nem mint idegenvezető, hanem mint házigazda szeretném köszönteni Önt annak a településnek a nevében, mely 1000 éves múltjában hordozza magában az előttünk járó nemzedékek jelenlétét, azokét az emberekét, akik épp olyan szorgalommal éltek, dolgoztak és küszködtek, mint ahogyan a jelenben élők.
Több cél vezérel bennünket e honlap működésével kapcsolatban. Egyrészt szeretnénk bemutatni azt az ékszerdobozt, amit Dunavecsének hívnak, az ékszerdoboz minden tartozékával együtt, amit tud nyújtani az érdeklődőknek, idelátogatóknak.
Bemutatjuk településünk látnivalóit, nevezetességeit, a vecsei emberek által teremtett értékeket, legyen az kőbe, vagy fába vésve, vagy akár szellemi, kulturális kincseinket, amit körül ölel a Duna part szépsége, Vikár Béla és Petőfi Sándor emléke.
Szeretnénk hasznos információkkal ellátni azokat, akik szeretnének elutazni hozzánk akár pihenés, akár üzleti vállalkozás céljából.
Mind a két cél megvalósulásában számíthatnak az itt élő emberek segítségére, együttműködésére.
Dunavecse nyitott, vendégszerető település, ahol az itt élők és az ide érkező vendégek egyaránt jól érezhetik magukat.
Jó barangolást honlapunkon és ha elnyerte tetszését, legyen Ön is a vendégünk!
Vörös Sándor
polgármester
Rovatok
- Ipari területek
- ASP Településportál
- Városunkról
- Önkormányzat
- Dunavecsei Roma Nemzetiségi Önkormányzat
- Polgármesteri hivatal
- ÜGYINTÉZÉS
- Intézmények
- Egyházak
- Civil szervezetek
- Támogatás igénylésére benyújtandó dokumentumok
- Delfin Alapítvány
- Római Katolikus Templomért Alapítvány
- Danubia Vox Vegyeskar
- Dunavecséért Új-polgárőrség és Bűnmegelőzési Egyesület
- Dunavecsei Városfejlesztő Közösségi Egyesület (DVKE)
- DVKE Gyöngyvirág Néptánccsoport
- Kék Duna Népdalkör
- Vikár Béla Női Kar
- Önkéntes Tűzoltó Egyesület
- Helyi Gazdakör Egyesület
- Helyi Vöröskereszt
- Dunavecsei Nyugdíjas Klub
- Dunavecsei Sportegyesület
- Petőfi Baráti Társaság
- Dunavecsei Vizisport Egyesület
- Gyermekeinkért Iskolai Alapítvány
- Római Katolikus Egyházközség
- Dunavecsei Református Kollégium
- Református Egyházközség
- Dunavecsei Vizi Sport Egyesület
- Dunavecsei Idősek Klubja
- Dunavecsei Roma Nemzetiségi Önkormányzat
- Vecsei Színjátszók
- Levendula Néptánccsoport
- Alkotársak
- Közérdekű adatok
- Nyomtatványok
- Bírósági e-ügyintézés
- Elektronikus ügyintézés - ELÜGY
- Elérhetőségek
- Galéria
- Közlemények, álláslehetőségek
- Pályázatok
- Turizmus
- Kulturális- és sportprogramok
- Ötletláda, kapcsolat
- Linkgyűjtemény
- Szabályzatok, Tanulmányok
- Települési Értéktár
- Kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységek nyilvántartásai
- HULLADÉKSZÁLLÍTÁS
- Településképi arculati kézikönyv és rendelet
- Önkormányzati VÁLASZTÁS 2019
- HÉSZ
- OKTATÁS
- VÁLASZTÁS 2022
- Hirdetmények